Mitől annyi amennyi a CASCO ára?

…és mire jó egyáltalán?

Kezdjük az alapoknál 

Az előző bejegyzésben picit körbejártuk, hogy mire jók, és hogyan is működnek a biztosítások. Ha egy mondatban össze kellene foglalni annak a bejegyzésnek a lényegét, hogy miről is szól a biztosítás, akkor valahogy így lehetne: Állj össze egy csomó hasonló kockázatnak kitett emberrel, dobjátok össze a pénzeteket, és ebből húzzátok ki a bajból azt, akit valami kár ért. Ja, és persze jól számoljátok ki mennyit is kell összedobnotok, hogy nehogy kevés legyen… Így lesz meg a CASCO ára.

Mi az a CASCO?

A CASCO szót sokan ismerik, és tudják is hogy az autókhoz kötődik, de a tapasztalatom az, hogy sokan vannak, akik nem feltétlen tudják pontosan mire is jó, illetve részben keverik a kötelező gépjármű felelősségbiztosítással (KGFB). Ez utóbbi termék (a KGFB) kötelező minden forgalomban részt vevő autóra, és a célja az, hogy minden olyan kárt megtérítsen helyettünk, amit mi az autónkkal való közlekedésünk során más autósnak (gyalogosnak, kerékpárosnak, vagy akár a szomszéd kerítésének) okozunk. A lényeg, hogy alapvetően a KGFB nem nekünk szolgáltat, a saját járművünkben esett károkat nem fizeti ki. Mit tehetünk akkor, ha azt is szeretnénk kifizettetni egy biztosítóval? Na ekkor jön képbe a CASCO biztosítás.

A CASCO ugyanis a saját gépjárművünkben esett károkat téríti meg a számunkra, legyen szó gyakorlatilag bármilyen okról (na jó, természetesen a szándékosság itt is ki van zárva).

 

Milyen esetekben térít a CASCO biztosítás jellemzően?

törés kár

Törés

Azokban az esetekben, amikor az autódat összetöröd te magad, vagy akár valaki összetöri, de nincs meg hogy ki volt (például otthagy a parkolóban, és nem hagyja meg a telefonszámát) a CASCO-ra számíthatsz. 

lopás kár

Lopás

Ha feltörik az autódat, és elviszik kedvenc autóhifidet, vagy rosszabb esetben a teljes autódat, a kártérítést a CASCO biztosítás fogja nyújtani számodra. 

elemi kár

Elemi kár

A természet egyre szélsőségesebb időjárási körülményeket produkál. Ha elveri a fényezésed egy jégeső, vagy rádől egy fa a viharban az autódra, a CASCO akkor is segít.

üvegtörés kár

Üvegtörés

Ha felverődik egy kavics a szélvédődre, amit javítani vagy cserélni kell, akkor szintén a CASCO biztosítás fog megoldást nyújtani.

Jellemzően mi alapján áraz a biztosító? Hogyan jön ki a CASCO ára? 

Ahogy a már említett korábbi bejegyzésben szerepelt a biztosítási matematikusoknak, az ún. aktuáriusoknak a feladata beárazni a terméket annak megfelelően, hogy a károk kifizetésére mindig legyen fedezete a biztosítónak. Nem mindegy azonban, hogy ki mekkora kockázatot is jelent a közösség (a CASCO biztosítást vásárlók) számára. Az árazási paraméterek határa a csillagos ég. Sokminden befolyásolhatja, hogy egy adott biztosító mit is vesz figyelembe. Vegyük végig mik a legjellemzőbbek.

Nem mindegy például, hogy milyen értékű az autód, hisz ha összetöröd a drágább autónak általában drágábbak az alkatrészei. Gondoltad volna például, hogy az egyre több új autóban látott LED-es első lámpák darabja akár félmilliós tétel is lehet? Ráadásul sok esetben mindkettőt cserélni kell? Így fordulhat elő, hogy egy egyszerű ráfutásos kisebb baleset is milliós javítási tételt is jelenthet.

Ha már autó, természetesen annak korától és teljesítményétől sem lehet eltekinteni. Használt autókhoz jellemzően már olcsóbban lehet alkatrészt beszerezni, a nagyobb teljesítményű autókkal pedig jellemzően többször történik baleset.

Ahogy nem mindegy az sem, hogy hol laksz, és merre közlekedsz. A biztosítóknak rengeteg statisztikájuk van arról, hogy hol történik a legtöbb kár. Ennek megfelelően a különböző településeken élők különböző díjakat kapnak.

Azt is ki lehet mutatni a statisztikákból, hogy a fiatalok, kevesebb vezetési tapasztalattal nagyobb veszélyt jelentenek, mint a rutinosabb idősebb sofőrök.

CASCO ára: Mi az az önrész, és miért van rá szükség?

A CASCO biztosításoknál jellemzően van egy ún. önrész meghatározva. Ez lehet egy forintális összeg (pl. 50 000 Ft), vagy százalékos érték (pl. 10%), illetve ezek kombinációja is.

Az önrész szerepe az, hogy a rendkívül kis károk ne “terheljék” a veszélyközösséget, hisz a meghatározott értékig a biztosító nem fizet kárt, illetve nagyobb kár esetén ezt az összeget levonja. Az önrészre azért van szükség, mert ha nem lenne, akkor jóval nagyobb számban nyújtanának be kárbejelentést párezer Ft-os összegekre is, amik egyrészt sok kárkifizetést eredményeznének, illetve megnövekedne az adminisztrációs feladatok száma, így a díjak jóval magasabbak lennének.

Az önrész jó lehetőséget nyújt a díj optimalizálására. Ha csak a nagyobb károktól félsz, akkor elég magasabb önrészt választanod, így díjad alacsonyabb lesz. Viszont nem árt az önrészként meghatározott összeget félre tenned baj esetére 😉

Kell mindenkinek CASCO?

Nem. Ha a jelenlegi autód értékét bármikor elő tudod teremteni és újat tudsz venni ha ellopnák; vagy nem okoz gondot számodra egy párszázezres, vagy akár milliós javítási számla kifizetése, ha esetleg figyelmetlenségből nekikoccansz valakinek, akkor tényleg nem kell neked CASCO.

Ha viszont a fentiek nem állnak a rendelkezésedre, és fontos számodra az autód, akkor szükséged lenne rá. Innentől már csak az a kérdés, hogy milyen a számodra ideális CASCO. Meg kell keresned, hogy hol találkozik a termék a vezetési- és gépjármű használati szokásaiddal, az igényeiddel és elvárásaiddal.

Ha érdekel mennyi lenne a használatalapú casco díjad, kattints ide.

Smartsurance Technologies Kft
3152 Nemti, Kossuth út 67.
adószám: 25935909-2-12
cégjegyzékszám: 12 09 009881

Cristo Insurance Agency Kft
8000 Székesfehérvár, Várfok utca 1. al. 1.
adószám: 32031928-2-07
cégjegyzékszám: 07 09 033744
MNB regisztrációs szám: 222083100288

 

appstore letöltés