Parkolási kisokos

Új zónák, árak

A belvárosi parkolás idegőrlő. Sokszor minden hely foglalt és csak a város másik szélén találunk üres lyukat, ahova be is fér az autó, máskor pedig azt sem tudjuk mit, és hogyan kell fizetnünk a díjköteles zónákban. Ez Budapesten eddig kiemelkedő mértékben okozott fejvesztést, hiszen bonyolult, 27 zónás rendszer volt érvényben. A Fővárosi Közgyűlés viszont nemrég megszavazta ennek megváltoztatását, mutatjuk hogyan alakul át a fővárosi parkolási térkép!

Veled is előfordult már, hogy fél órája köröztél mire találtál egy parkolóhelyet? Nagy nehezen sikerült betenni a kocsit úgy, hogy ne lógjon félig a járdára és a közlekedési sávba se? Önelégülten kiszállsz és sehol egy parkoló automata. Még talán nem büntettek meg, mire megtalálod a 3 kilométeres utca végén, de azt sem tudod mennyi aprót dobj be, hiszen nem tudod meddig leszel ott, mikor tervezel elmenni.

Esetleg az az ember vagy, aki már megunta ezt a fajta rendszert és SMS-ben parkol? Akkor eddig te sem voltál kisegítve a 27 zónás rendszerrel és ne feledkezzünk meg arról sem, amiről mindig megfeledkezünk, a leállításról.

A Fővárosi Önkormányzat ezt megkönnyítve szeptembertől új rendszert alkot, a főváros területén négy zónát vezetnek be:

  • az A jelű zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni;
  • a B jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között;
  • a C zónában 300 forint 8–18 óra között;
  • a D zónában pedig 200 forint 8–18 óra között.

Így segítünk a Cristoval!

A rendszer bevezetésének részeként új, egyértelműsítő táblákat is kihelyeznek majd a fővárosban, hogy könnyebb legyen eligazodni a fizetendő összegeken. Emellett a zónák mérete is növekszik majd, körülbelül 10%-kal.

Nekünk a Cristo-nál a kezdetek óta célunk, hogy a parkolást is egyszerűsíteni tudjuk és segítsük BEAT felhasználóinkat az eligazodásban. A BEAT egy telemetriai eszköz, amelyet járműved OBD csatlakozójához kell illesztened, hogy visszajelzést kapj, többek között vezetési stílusodról is.

💡 De a BEAT nem csak ennyi. Csatlakoztatás után az eszköz figyeli járműved helyzetét és értesítést küld, amikor fizető zónában állsz meg. A parkolást azonnal indítani tudod az alkalmazásban, ezzel pedig megspórolsz rengeteg időt és fejfájást. Azzal sem kell foglalkoznod, hogy leállítsd a szolgáltatást, hiszen amikor autóddal elindulsz az alkalmazás azonnal leállítja a fizetést.

  • Nem kell időt töltened azzal, hogy kitaláld, milyen zónában álltál meg.
  • Nem kell kiszámolnod az aprót, hogy bedobáld az automatába.
  • Nem kell SMS-t küldened indításkor és leállításkor.

Ez sem elég? Akkor mutatunk még egy okot, amiért jól jársz, ha minket választasz. 😎 👇🏻

A 2011. évi CC. törvény teremtette meg a jogszabályi alapját az egységes mobil fizetési rendszernek, melynek végrehajtásáról a 356/2012 Korm. rendelet rendelkezik. Ez utóbbiban van meghatározva, hogy a viszonteladóknak az indított parkolások után 40 Ft kényelmi díjat kell fizetniük a Nemzeti Mobilfizetési Zrt számára, és mivel egyéb jutalékban vagy bármilyen ellentételezésben nem részesülnek a parkolások értékesítéséért, ezért a 40 Ft-on felül van lehetőségük magasabb kényelmi díjat megállapítani, és azt megfizettetni a felhasználókkal.

Akár 0 Ft kényelmi díj -nálunk Te döntesz!

Bevezettük a Kényelmi díj választó funkciót, hogy Te dönthess, milyen összeget számolhatunk fel parkolásod indítása után. A választón értékek szerepelnek, itt választhatsz, hogy milyen összeggel járulsz hozzá a munkánkhoz.

A választón szereplő értékekhez egy kis magyarázat:

  • 0 Ft választása esetén átvállaljuk a 40 Ft fizetését az NMFR felé, valamint a tranzakciós költséget a bankkártyás tranzakció után, így bár megértjük a kényelmi díj elleni ellenszenvet, de szomorúak leszünk, mert végül mi fizetjük meg mindezt.
  • 40 Ft választása esetén sokat segítesz, mert legalább az NMFR felé történő kényelmi díj fizetést megteszed
  • 65 Ft választása az, ami számunkra az optimális. Ez az összeg még mindig a legalacsonyabbak egyike a többi parkolási alkalmazás között 😉, és elegendő számunkra minden költségünk biztosításához
  • 100 Ft választása az, amit tudjuk hogy nem fogsz mindig megtenni, de néha igazán jól esik, ha így ismered majd el munkánkat. 🙏🏻

Válaszd a Cristot, próbáld ki a BEATet és győződj meg Te magad is róla, hogy mennyivel egyszerűbb így a parkolás is. A Cristonál folyamatosan rendelkezésedre állunk, ha kérdésed merül fel és igyekszünk minél előbb választ adni rá. 

appstore letöltés

A fent hivatkozott és a parkolásfizetést szabályozó törvény már 2020. december 31-én hatályát vesztette, és helyét 2021.január 1-től a 2020.CXLV törvény és a 667/2020 (XII.28) Korm. rendelet vette át; ez utóbbi már arról rendelkezik, hogy a végfelhasználó által a parkolásért fizetett díjnak azonosnak kell lennie, bármilyen formában is fizeti meg azt a gépjárművezető. Így tényleg azzal kelhetünk versenyre szolgáltatóként, amihez értünk: a kiváló ügyfélélmény megteremtésével. Ameddig azonban az egységes rendszer működtetőjét nem választják meg egy az egyelőre még mindig kiírásra váró, koncessziós pályázat keretében, a korábbi törvény marad érvényben.

Smartsurance Technologies Kft
3152 Nemti, Kossuth út 67.
adószám: 25935909-2-12
cégjegyzékszám: 12 09 009881

Cristo Insurance Agency Kft
8000 Székesfehérvár, Várfok utca 1. al. 1.
adószám: 32031928-2-07
cégjegyzékszám: 07 09 033744
MNB regisztrációs szám: 222083100288

 

appstore letöltés